A Karib-tenger igazi kalózai PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Vass Éva   
2011. augusztus 24. szerda, 12:51

Cartagena. A háttérben a San Pedro Claver templom és a KatedrálisCartagena partjaira először Rodrigo de Bastidas, sevilla-i jegyző lépett 1501-ben. (Érdekesség, hogy Kolumbusz soha nem járt Kolumbiában, dacára annak, hogy róla nevezték el.) A város alapítására 1532-ben Pedro de Heredia, madridi bátor „vállalkozó” kapta meg a jogot a spanyol királynőtől, aki aztán 1533-tól egészen haláláig, 22 éven keresztül kormányozta Cartagénát. Legfőbb feladata mindvégig az aranykeresés volt. Heredia hosszú éveken keresztül rengeteg problémával küzdött, így pl. az egyre növekvő lakosság ellátásával, a harcos indián törzsek megfékezésével, súlyos területi konfliktusokkal más gyarmatosítókkal, valamint kalóztámadásokkal.

1544-ben Roberto Baal, francia kalózkapitány 5 hajóval, 1000 emberrel a fedélzeten éjjel csendben lehorgonyzott – Heredia unokahuga esküvője előestéjén. Másnap, amikor elkezdte ágyúzni a várost, a trombita és dobszó hallatán azt hitték a helybéliek, hogy a mulatság kezdetét jelzi. Mire feleszméltek, Baal már elfoglalta a várost. Az ifjú pár a hegyekbe menekült.
Heredia 200 ezer aranyat fizetett a város szabadságáért. Nemcsoda, hogy ezután mégtöbb aranyra volt szüksége...

1574-ben, elismerve Cartagéna fontosságát, II. Fülöp spanyol király „városi”, majd egy évvel később „címzetes” rangot adott a városnak. Cartagena a XVI. szd. végére az Újvilág legfontosabb kikötője lett. Peru mérhetetlen  kincseit Panamába szállították, odamentek értük a spanyol hajók. Gyorsan berakodtak, és elhozták Cartagenaba, az Újvilág legbiztonságosabbnak tartott városába. Spanyolország riválisai (Franciaország, Anglia, Hollandia) azonban folyamatosan kalózokat küldtek Cartagena ellen, megszerezni az itt felhalmozott temérdek kincset.

Módosítás dátuma: 2011. augusztus 26. péntek, 13:20
 
2011 - Az Erdők Nemzetközi Éve PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Vass Éva   
2011. június 13. hétfő, 19:23

 

 

   
     

25 év után ismét a nemzetközi figyelem középpontjába kerültek az erdők, az ENSZ ugyanis legutóbb akkor hírdetett Fák Nemzetközi Évét.

Vannak, akik csak legyintenek, megint egy nemzetközi év.... pedig bolygónk csaknem 7 milliárd ember otthona  és nagyjából 1,6 milliárdan függenek közvetlenül az erdős területektől. Az erdők földünk 30%-át foglalják el és a biodiverzitás 80%-ának adnak élőhelyet, ugyanakkor a FAO (az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Szervezete) szerint évente egy Ibériai-félszigetnyi erdőterület (13 millió hektár) megy veszendőbe.

Az erdővesztés okai leginkább emberi tényezőkre vezethetőek vissza:

- mértéktelen, illetve illegális fakitermelés,
- erdőterületek mezőgazdasági művelésbe vonása,
- marha legelők kialakítása,
- illegális coca termesztéshez erdőirtás,
- telepesek területfoglalásai,
- ásványi anyagok kitermelése,
- víztározók, illetve úthálózatok építése és így tovább. 

Módosítás dátuma: 2011. szeptember 15. csütörtök, 22:45
 
Segít a természet kreatívnak lenni? PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Vass Éva   
2011. március 17. csütörtök, 19:43
"A művészet nem másolja, hanem láthatóvá teszi a láthatót.
A Hold úgy hívja elő a kreativitást, ahogyan a vegyszerek a fényképeket."
(Norma Jean Harris)



Csigaház - kívülről  Csigaház - belülről
 
 
A kreativitás korunk egyik varázsszava. Mindenki szeretne az lenni, értékes, eredeti ötleteket kitalálni. Sokunkban felmerül: igen ám, de hogy legyek kreatív? Meg egyáltalán, milyen egy kreativ ember?
Alma hattyú
 
 
A mai köznyelvben azt gondolják kreatív embernek, aki valamilyen különleges, extrém dolgot alkot: leginkább szobrászokra, festőkre, zenészekre, színészekre gondolnak ilyenkor. Pedig a kreativitás nem képesség, vagy tehetség kérdése. Edison híres mondásása is ezt igazolja: “Kreativitás = 10% tehetség és 90% elszántság”. Mindannyian kreatívnak születünk. Szükségünk van rá, még akkor is, ha sokan, nem is veszünk róla tudomást, miközben szünet nélkül alkalmazzuk azt mindennapi életünkben: gondoljunk csak egy ebédfőzésre, egy családi esemény megtervezésére, játszásra a gyerekkel, kertépítésre, szűkös anyagiak előteremtésére, vagy épp lakásunk berendezésére. Szeretnénk minél kreatívabbak lenni, hogy minél hatékonyabban tudjuk megoldani az életünkben felmerülő fizikai, érzelmi, gondolati nehézségeinket, továbbá, hogy minél jobban megvalósíthassuk önmagunkat ötleteink és alkotásaink révén - nyomot hagyva magunk után a világban.
 
 
A “kreativ” emberről az első, ami eszünkbe jut, hogy számos ötlete van, s ezek sokszor szokatlanok, eredetiek, mások megoldásaitól különbőzőek. Csillapíthatatlan kíváncsiság, megismerési vágy hajtja. Független módon gondolkodik, érvel. Képes meglátni olyan problémákat, melyeket mások nem.
Módosítás dátuma: 2011. október 13. csütörtök, 21:02
 
<< Első < Előző 1 2 Következő > Utolsó >>

Oldal 1 / 2
Itt feliratkozhatsz a HÍRLEVELÜNKRE Mindenki